Nagyon elsodort az iskola és más munkák, de tegnap ott voltam egy olyan programon, amit magam szerettem volna: a Magyar Irodalomterápiás Társaság Tavaszi irodalomterápiás zsongás elnevezésű rendezvényén, ami szerencsére eszembe juttatta, hogy sokkal többet kellene foglalkoznom azzal, amivel én szeretnék, és nem valamilyen feladat hozza. Klassz találkozások voltak régi és új ismerősökkel, barátokkal, szóba kerültek könyvek, filmek, a poltika és sok minden más - talán ennek hatására is kezdtem rendet tenni a dolgaim között a hosszú hétvégén.
Így jött, hogy elkezdtem kiválogatni és újranézni a rég letöltött/lementett filmeket, és rátaláltam a Welcome to the Rileys/Mallory szerint a világra. Alapvetően az európai mozit szeretem, de kamaszkorom óta igyekszem követni az amerikai független alkotásokat is, így találtam meg az adathordozóim egyikén Jake Scott 2010-es filmjét.
A történet a Riley házaspárról szól, akik közel 10 éve nem találják az utat egymáshoz, mivel autóbalesetben elveszítették a kamasz lányukat. Lois, a feleség (Melissa Leo) teljesen bezárkózik, míg a férj, Doug (a csodás James Gandolfini játssza) pedig egy szeretőnél keres vigasztalást, majd New Orleans-i üzleti útja során megismerkedik Malloryval (Kristen Stewart egyik viszonylag korai szerepe, akit én még mindig nem igazán tudok hova tenni, de látom a szimpatikus törekvéseit), a nehéz sorsú sztriptíz lánnyal, akivel az ilyenkor szokásos tevékenységek helyett inkább beszélgetni kezdenek, és különleges kapcsolatuk alakul ki. Mindeközben a feleség leküzdve minden félelmét és fóbiáját (majd 10 éve nem mozdult ki a lakásból) a férje után indul.
Hármuk között aztán mindenféle dolgok történnek, felszínre kerülnek a régi traumák, a gyász, a kibeszéletlen történések és sérelmek - színészi és filmes vonatkozásban pedig nem történik semmi különös, mégis érzékeny emberi helyzeteket, valós életproblémákat látunk.
A film/történet nagyon alkalmas anyag arra, ha a feldolgozatlan gyászról, a veszteségről, az érzelmi bénultságról, a kapcsolatokat érintő eltávolodásról, a gondoskodásról, a megmentő szerepről szeretnél gondolkodni vagy beszélgetni.
Fiataloknak (akár iskolai megbeszéléshez is) kiválóan alkalmas anyag szerintem.
Filmes tekintetben több mindent ki lehetne emelni, de a legmeghatározóbb szimbólum talán az otthon: Rileyék (a takargatott lelki és kapcsolati krízist megélve) egy rendezett vidéki házban élnek, míg Mallory egy lerobbant bérleményben tengődik, amit (a gondoskodni vágyás jeleként) Doug kezd el rendbe tenni.
Persze persze mindez nem olyan egyszerű.
Kérdésötletek/témák az irányított beszélgetéshez
- Mikor szolgál a segítségnyújtás és mikor menekülés a segítő számára?
- Volt-e olyan időszakod, amikor valaki feladatként kezelte a neked nyújtott segítséget? Magad voltál-e ilyen segítő helyzetben?
- Mi a különbség gondoskodás és kontroll között?
- Várhatjuk-e valaki mástól a saját életünk megoldásait?
- Van különbség aközött, hogy megmentünk valakit vagy jelen vagyunk mellette?
- Milyen eszközei vannak a gyászfeldolgozásnak szerinted? (Doug, Lois, Mallory) Mi segíthet visszatérni az életbe?
- Lehet-e egy kapcsolat valódi vagy örökké pótlék marad? (Lois-Mallory, Doug-Mallory)
Szimbólumokat alkalmazó gyakorlatok
- TEST - Mallory a testét használja, hogy megélhetést teremtsen saját magának. Gyűjtsetek a filmből jeleneteket, ahol a test áru/védelem/a szégyen/a kapcsolat kifejeződése. Rajzoljátok sziluettet/vázlatos testformát, és írjátok bele a gyengeséteiteket/erősségeiteket a különböző testrészekbe (mellkas, láb, kéz, fej, szem, stb.).
- OTTHON - Jellemezzétek gondolattérképen/fürtábrán a Riley házaspár házát és/vagy Mallory lepusztult lakását. Reflektáljatok a rajzokra!Rajzoljatok saját otthont! Hol vannak az ablakok (ha vannak)? Honnan jön a fény? Melyik szoba a közösségi tér vagy a tiltott hely? Mi szorul felújításra, stb.?
Írásgyakorlatok
- Írj egy szöveget az alábbi kezdő mondattal: "A szoba, amit soha nem nyitok ki..."
- Írj fiktív levelet valakinek, akit elvesztettél, de nem tudtál tőle elköszönni.
- Írd meg a saját 'testnaplódat', mintha a tested egy szereplő lenne az életedben. Mit véd/takar mások elől, mit hordoz, mit mutat kifelé? (másik verzió: Mallory testének története)
- Írj levelet annak a személynek, akit "helyettesítesz" az életedben. Kezdd így: "Sokáig nem tudtam, hogy téged pótollak..." vagy "Sokáig azt hittem, miattad kell...".
*
Szóval nézzetek ti is soha sehol nem látható filmeket, lehet, hogy megéri. (Az én rég elfeledett cuccaim között is rengeteg ilyen van még, írok majd róluk, ha érdemes.)





Megjegyzések
Megjegyzés küldése